Párommal ketten egy hónapja használjuk. Több fajta “ betegséggel” küzdünk. Mindketten diabéteszesek vagyunk, nekem magas a vérnyomásom. Különböző ízületi gyulladások, érszűkület, stb. Sorolhatnám még ezeket, de inkább azt írom, amit az olaj használat után tapasztaltunk.
Mindketten fittebbek lettünk. Kevés alvás után is kipihentnek érezzük magunkat. Nálam megszűnt a sokat elviselhetetlen fájdalom a jobb oldalamnál. Már nem is tudtam az oldalamra fordulni annyira fájt a vállam a lábam. Most ehhez viszonyítva vidáman forgok
A bal combom hónapok óta zsibbadt, égő érzést, fájdalmat produkált. Ez is megszűnt.
Párom volt, hogy éjszakákat végig jajgatott a lábfájdalma miatt. Ma nyugodtan alszik.
Ezen kîvül nagyon csúnya volt a két lábszára, már nem tudtuk mivel kezeljük. Orvos is széttárta a kezét, mondván érszűkület, meg a cukor… Azon kîvül, hogy belsőleg használjuk, párszor krémhez adva pár csepp olajat bementem neki. Azt hiszem a képek önmagukért beszélnek.
Természetesen tovább folytatjuk. Még a diabéteszes kapcsolatban nem tudok írni, a vérnyomásom azonban nem volt az utóbbi időben magas, mint eddig gyakran előfordult gyógyszer szedés mellett.
Csak a 750 es olajat használtuk eddig. Még van javítani való. Szeretnék jó pár kilótól megszabadulni. Amint elindultam ezen az úton is jelentkezem
Addig mindenkit csak bátorítani tudok, hogy ne sajnáld magadtól a gyógyulást! Ne habozz, hogy jobban légy, hogy hátra hagyj akár évek óta fennálló betegségeket.
Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.