BodyMelt folyékony kollagén
A kollagén a szervezetünk fehérjekészletének 70%-át alkotja, mely támogatja a bőröd, hajad, körmeid, csontjaid és ízületeid egészségét. Mivel a kollagén termelődése 25 éves kortól rohamosan elkezd csökkenni, így megjelennek az első szarkalábak, később a mélyebb ráncok illetve a bőr elvékonyodása, ízületek pattogása. Ennek tudatában nem az a kérdés, hogy célszerű-e pótolni, hanem, hogy mivel, ugyanis a szervezet a hidrolizált (előemésztett) kollagénen kívül nem képes mást feldolgozni. A BodyMelt folyékony tengeri kollagén peptidje minden elvárást túlszárnyalt ezzel a termékkel. Ismerd meg, hogy mi mindent tartalmaz még ezen felül.
Gyártva: USA
Kiszerelés: 10x50ml (10 napra elegendő)

53,00 € + ÁFA
tengeri kollagén peptid +
A kollagén a szervezet leggyakoribb fehérjéje, mely akár a ragasztó, úgy köti össze az összes szövetet, csontokat, bőrt, izmokat és porcokat. Kulcsszerepet játszik az egészséges bőrben, hajban és körmökben. A BodyMelt folyékony kollagén adagonként 10 gramm tengeri
halkollagén peptidet tartalmaz, amely két vagy akár háromszorosa a versenytársainak. Ez a folyékony koncentrátum tartalmaz még C-vitamint, hialuronsavat, resveratrolt és egy klinikailag bizonyított, öregedésgátló hibiszkusz kivonatot.
Sodium Hyaluronate, Hibiscus Sabdari a Extract, Vitis Vinifera Juice
Concentrate, Crystalline Maltitol, Apple Juice Concentrate, Citric Acid,
Lemon Juice, Erythritol, Mango Flavor, Pineapple Flavor, Sunfl ower
Lecithin, Gum Acacia, Steviol Gycoside
alkalmazás
Fogyassz el egy üveget naponta. Idd önmagában, vagy add hozzá bármelyik
BodyMelt shakhez, energiaitalhoz, jouce-hoz.
Kúraszerű használatot javasolunk!
kapcsolódó termékek
VÁSÁRLÁS MENETE

Kattints a termék oldalakon lévő ,,MOST VÁSÁROLOK" gombra, amely azonnal átvnavigál az amerikai MyDailyChoice oldalra.
- Válaszd ki a terméke(ke)t és tedd a kosárba.
- CBD tinktúráknál a darabszámot / koncentrációt és ízesítést is határozd meg!
- kattints az ÚJ CHECKOUT gombra.
- ezt követően folytasd vásárlóként a rendelést és kattints a jobb ,, BECOME A CUSTOMER " rublikára
- add meg a kért adatokat (fontos, hogy minden ékezet nélkül legyen)
- válassz egy felhasználónevet és jelszót a későbbi belépéshez (ezeket írd fel, vagy mentsd el a számítógépen)
- biztonságos fizetés bankkártyával ( VISA, Mastercard, American Express) euro, krypto, Google Pay, Apple Pay
- kétlépcsős hitelesítés TELEKÓDDAL! (Smart Bank-ba belépve)
Amennyiben nem rendelkezel bankkártyával, úgy vedd fel velünk a kapcsolatot és segítünk más opciót találni.
Az adatok megadásával egyben létrehozod saját MDC fiókodat, ahová bármikor belépve intézheted és nyomon követheted a rendeléseidet. A képekkel illusztrált segédlet a főmenüben lévő ,,RENDELÉS MENETE" részben.
Ha segítségre van szükséged, jelezd a megadott elérhetőségek egyikén.
KÉRDEZZ CHAT-EN
Nem kaptál választ az oldal alján lévő GYIK oldalon? Tedd fel a kérdésedet 8-17 óra között.
Telefonos ügyfélszolgálat 8-17 óra között. A híváshoz kattints a telefonszámra! Külföldről való hívás esetén WhatsApp-on is elérsz.
VÉLEMÉNYEK
Termékjogi nyilatkozat
Ezeket a kijelentéseket az Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrzési Hatóságok nem ellenőrizték. E termékeknek nem célja bármely betegség diagnosztizálása, kezelése, gyógyítása vagy megelőzése. Mint hivatalos MyDailyChoice Affiliate Partner nem vállalunk felelősséget e termékek nem megfelelő ill. öndiagnózisra és/vagy gyógyításra történő használatáért. A weboldalon lévő termékek nem összetévesztendőek a receptre felírt gyógyszerekkel és nem szabad orvos által felügyelt terápia helyettesítésére használni. Ha úgy érzed, hogy klinikai panaszaid vannak, fordulj engedéllyel rendelkező, képesített orvoshoz. Legalább 18 évesnek kell lennie oldalunk látogatásához és a vásárláshoz. A MyDailyChoice termékeire semmilyen egészségügyi vonatkozású kijelentést nem teszünk. A termékek fogyasztása előtt ajánljuk, hogy konzultálj orvosoddal vagy gyógyszerészeddel. Ez különösen fontos azoknak, akik: terhesek, krónikus betegek, idősek, 18 év alattiak, receptre vagy recept nélkül kapható gyógyszert szednek. Az oldalunkon található állításoknak nem célja a vásárlásra csábítás és nem értelmezhető orvosi tanácsnak vagy utasításnak.

Termékjogi Nyilatkozat
Mint hivatalos MyDailyChoice Affiliate Partner nem vállalunk felelősséget e termékek nem megfelelő ill. öndiagnózisra és/vagy gyógyításra történő használatáért. A weboldalon lévő termékek nem összetévesztendőek a receptre felírt gyógyszerekkel és nem szabad orvos által felügyelt terápia helyettesítésére használni. Ha úgy érzed, hogy klinikai panaszaid vannak, fordulj engedéllyel rendelkező, képesített orvoshoz. Legalább 18 évesnek kell lennie oldalunk látogatásához és a vásárláshoz. A MyDailyChoice termékeire semmilyen egészségügyi vonatkozású kijelentést nem teszünk. A termékek fogyasztása előtt ajánljuk, hogy konzultálj orvosoddal vagy gyógyszerészeddel. Ez különösen fontos azoknak, akik: terhesek, krónikus betegek, idősek, 18 év alattiak, receptre vagy recept nélkül kapható gyógyszert szednek. Az oldalunkon található állításoknak nem célja a vásárlásra csábítás és nem értelmezhető orvosi tanácsnak vagy utasításnak.


Vélemények