Amikor beütött a szar, én ott találtam meg a fényt

Tavaly ilyenkor még fogcsikorgatva beszéltem arról, amin keresztülmentem az év elején.

Talán olvastad is a cikkem, amiben őszintén vallok arról, hogy mi történt velem és miért indultam el ezen az úton…

Emlékszem, amikor ezt a kis papírt az arcomba tolták az onkológián, hogy majd ezzel jöjjek vissza kezelésekre.

Se köpni, se nyelni nem tudtam és csak annyi jött ki a torkomon, hogy erre nem lesz szükség.

33 évesen ott álltam és vártam a soromra, hogy pontosan mivel is állok szemben- merthogy fogalmam nem volt.

Akkor kezdtem el nagy dózisba szedni a HempWorx olajat, és a gyulladás ugyan lement, de a műtétet nem kerülhettem el.

hempworx_kezdet

Amikor az ember egy komoly egészségügyi kihívásba csöppen, konkrétan mindent (is) átértékel.

Ami előtte fontos volt, az hihetetlen milyen mértékben válik jelentéktelenné…

Ezért ma már egészen másképp gondolok az egészségre!🙏

Tudom, hogy egészségesnek lenni a legnagyobb ajándék, amit pénzért nem lehet megvenni.

Így inkább költök az egészségre most, mint utólag a betegségre.

De mit adott nekem a MyDailyChoice?

  •  kevesebb feszületet a mindennapokban (ok, néha még elpattanok na😅)
  • edzés utáni gyors regenerációt
  • védelmet egy vírusos időszakban
  • nyugalmat, hogy a családom többi tagja is jól van/védett
  • -10 kg-ot
  • hormonális egyensúlyt és vélhetően kiutat az IR-ből ( folyamatban van a labor)
  • az IR miatt nem kell 3 óránként egyek, amihez olyan feszület és remegés társult, hogy utólag nézve nem is voltam normális!🤪
    Persze nem tehettem róla, mert az inzulin elégtelenség erre képes…
    Ebbe élni 13 évig nem gyenge! Ez viszont a múlt.
  • szívműtöttként a kaotikus időjárásunk jól tolerálását
  • emésztési zavarok megszűnését (amihez a Shield is hozzájárult)
  • egy hivatást, amit végre magaménak érzek🙏
  • új kapcsolatokra/ barátokra tettem szert

Azért is hiszek ezekben a készítményekben annyira, mert egyrészt saját bőrkémen tapasztaltam meg a változást, másrészt a fogyasztóktól is folyamatos pozitív visszajelzések érkeznek.

Szerencsére azt látom, hogy elindult egy olyan tendencia, ahol az emberek egyre inkább hajlanak az egészség megelőzésre, és nyitottak az alternatív gyógymódokra.

Te odafigyelsz az egészségedre?
Írj egy IGEN VAGY NEM-et kommentben!
Kérdés esetén vedd fel velem a kapcsolatot a fenti elérhetőségek egyikén, segítek.
Puskás Gyöngyi

Puskás Gyöngyi

MDC Promóter / Blogger

Ezek érdekelhetnek még:
Hogyan csöppent a Hempworx CBD az életembe?
Merőben furcsa érzések kavarognak bennem, hisz egy újabb magyar weboldal, egy újabb blog indítása…...
HempWorx CBD promóció
Április 20. A Kender Világnapja - és szinte izzik a levegő, egy újabb promóciótól. Ezért ma még...
Organikus VS szintetikus CBD olaj?
Mondanám, hogy az ár domináns ebben a kérdésben, de sajnos hazudnék vele... Azt látom, hogy ez az...
Miért a HempWorx CBD mellett voksoltam?
CBD olaj egyenesen Amerikából... Amikor elkezdtem kutakodni CBD márkák között, még igencsak T...
A CBD fogyasztók végzetes hibája
Miért ajánlom a minimum három hónapos CBD kúrát? Azért, mert minimum ennyi idő kell ahhoz, hogy az...
A HempWorx CBD olaj drága? Így faragj az árból…
Az ötlet elindítója, hogy erről írjak egy telefonhívás volt, amikor is a az érdeklődő lány...
Vége a tüneti kezelésnek. A CBD végre teret hódít a pikkelysömör betegeknél is…
A pikkelysömör hinnéd vagy sem, elég gyakori jelenség, ami a lakosság 2%-át érinti. Ráadásul e...
Mik azok a terpének, és mi keresnivalójuk van a CBD olajban?
A terpének olyan aromás vegyületek, amelyek szinte valamennyi növényben jelen vannak...
Mikronizált spray-k véleményvezére: ÉN
Bevallom évekkel ezelőttig magam se foglalkoztam azzal, hogy a bevitt vitaminok-és nyomelemek hány...
CBD futóknak? A fájdalomcsillapítás és regeneráció új megközelítése
Akár versenyszerűen futsz, akár hobbi szinten, minden bizonnyal nem ismeretlen számodra a hosszú...

Rendelés leadásával kapcsolatos segítségért kattints RENDELÉS MENETE oldalra, ahol képekkel illusztrálva vezetlek végig a teljes folyamaton. Ha ennek ellenére elakadsz, vagy bármi egyéb kérdésed van, Okt 9-én ismét elérhető leszek.


This will close in 30 seconds