CBD olaj egyenesen Amerikából…

Amikor elkezdtem kutakodni CBD márkák között, még igencsak T betűs voltam a témát illetően.
Fogalmam se volt, hogy milyen kritériumok szerint válasszak olajat, mert kb. mindenhol azt jött szembe, hogy így prémium, úgy prémium.
(tudjátok a velős marketing)
Aztán bumm, villámcsapásra jött egy egészségügyi kihívás, és megkaptam az első fél üveg HempWorx olajat.
A pillanat idillikus volt sose felejtem, hiszen az üzleti prezentáció előtt 5 perccel tudtam meg, hogy biopsziára kell menjek, mert valami gáz van.
És a mindig jókedvű, nagypofájú, magabiztos Gyöngyi kb ott megreccsent egy pillanatra.
Nyilván az ember ilyen helyzetekben jön rá, hogy Ő se védtelen, és mi is az igazán fontos eme földi létben.
Az egészség!

Mert, ha egészség nincs, kb semmi sincs!

Onnantól kezdve pedig beleástam magam a témába, és tudtam, hogy a HempWorx nem csak egy kis kitérő lesz az életemben…
Tudtam, hogy annyi emberrel szeretném ezt megosztani, ahánnyal csak lehet.
Ami rányomta a bélyeget a választásra, az nálam 2 szempont volt:

1.)

Megkapta Amerika legszigorúbb kenderfelügyeleti pecsétét, ami annyit takar, hogy nincs sumákolás.

Az van az üvegben ami rá van írva, NINCS KIHAGYOTT ÖSSZETEVŐ ÉS MEGTÉVESZTŐ ÁLLÍTÁSOK…

Figyelembe veszik a kender termesztésének helyét, valamint az előállításánál szigorú irányelveket betartva megy végig a folyamat.

Nézik többek között a:
▪️kender lelőhelyét
▪️talaj szennyezettség (nehézfémek, rovarirtó szereket, műtrágya stb)
▪️a teljes kivonási folyamatot
▪️végtermék összetételét
▪️tárolást (hordó anyaga, hány fokon tárolják, hol tárolják, de még a CBD üveg pipetta feletti gumi anyagának összetétele se mindegy)
▪️hány ember kezén megy keresztül az adott termék, mielőtt megkapná a címkét és bekerülne a dobozba feladásra

Magyarul, nem egy sufnitunning vagy a pincében a lámpa alatt termesztett kenderől kipréselt CBD-ről beszélgetünk….

Konkrétan ízekre szedik az adott céget, még mielőtt megkapnák ezt a pecsétet.

Nem véletlen, hogy a 10.000 CBD gyártó cég közül mindössze néhány kapta ezt meg.
Miért? Csakis miattunk, fogyasztókért!
A terméket évente bevizsgálják, hogy még véletlenül se romoljon a minőség, ha esetleg a cég úgy döntene később, ő most nagyobb profitot szakítana…
Ha ennek valaki, nem tud eleget tenni, a pecsétet visszavonják
Ugyan a videóban még a régi desig van- és 2 koncentráció, de a lényeget tükrözi.
2.)
60 napos pénzvisszafizetési garanciát vállal, ami akkora dolog, hogy ép ésszel fel se fogtam anno…
Miért éri meg nekik, ha nem válik be valakinek a termék, az üres üveget/ tubust/ flakont visszaküldve visszatéritik az árát?
Aztán az elmúlt egy év távlatából rájöttem.
Azért, mert nem küldik vissza!
Ami jó, azt nem küldik vissza, mégis egy hatalmas bizalom a cég részéről.
Kérdés esetén vedd fel velem a kapcsolatot a fenti elérhetőségek egyikén, segítek.
Puskás Gyöngyi

Puskás Gyöngyi

MDC Promóter / Blogger

Ezek érdekelhetnek még:
CBD gyerekeknek?
A kérdés néhány embernél még igencsak kiveri a biztosítót, aminek a miértje a nem megfelelő...
Tartós energiaszint növelés kávé- és egyéb függőségek nélkül
Az energiaszint növelés sejt szinten kezdődik...Egy újabb évszakváltás, amit gyakran zokon vesz a...
CBD teszt és szégyentabló: ezek a CBD cégek buktak meg a teszten
Csúnyán elvéreztek a CBD tesztenMiért érdemes a józan paraszti eszünk alapján dönteni, mintsem...
ADHD – hiperaktív gyermekek kezelése CBD-vel
Valóban segíthet a CBD olaj az ADHD tüneteinek enyhítésében?A téma rengeteg magyar családot érint,...
Vegán életem kezdete – VEGÁN BLOG START
Hogyan lesz egy notórius húsevőből egyik napról a másikra vegán?Na jó, ez azért nem 100%-ban állja...
Íme a TOP LISTÁS kozmetikai méreganyagok – amiről a szépségipar mélyen hallgat
Ha az emberek tudák, hogy mit kennek magukra - a kozmetikai ipar éhen halna!A minap volt...
A HempWorx CBD olaj drága? Így faragj az árból…
Az ötlet elindítója, hogy erről írjak egy telefonhívás volt, amikor is a az érdeklődő lány...
Így lesz a száműzött édesség, a fogyásod kulcsa
Ez a cikk 2 pekándiós muffin elfogyasztása utáni szüleményem, ami annyira jóra sikerült, hogy...
Szorongás, pánikbetegség, depresszió? Kezeld inkább CBD-vel…
Szapora légzés, arcpír, erős verejték és szájszárazság- nem, ez most véletlenül sem egy bimbódzó...
A szublingvális hatóanyagok és a sanghaji Maglev gyorsvonat kapcsolata
Hogyan kapcsolódnak a szublingvális hatóanyagok a világ leggyorsabb tömegvonatához? Nos, míg Kína...

Rendelés leadásával kapcsolatos segítségért kattints RENDELÉS MENETE oldalra, ahol képekkel illusztrálva vezetlek végig a teljes folyamaton. Ha ennek ellenére elakadsz, vagy bármi egyéb kérdésed van, Okt 9-én ismét elérhető leszek.


This will close in 30 seconds