Minél egészségesebb a bélflóra, annál erősebb az immunrendszer.

A bélben élő baktériumokról eddig is tudtuk, hogy kiemelt szerepük van az emésztésben, és a tápanyagok megfelelő felszívódásában – de ez még nem minden.

A bélrendszerben több, mint 100 milliárd mikroorganizmus – baktérium, vírus és gomba él. Ezeket együttesen bélrendszeri mikrobiótának nevezzük. A mikrobióta sejtekből áll, a sejtekben pedig megtalálható a DNS, aminek egy meghatározott szakasza a gén. A mikrobióta sejtjeinek génállományát nevezzük mikrobiomnak.

A folyamatos kutatásoknak köszönhetően egyre inkább fény derül arra, hogy az emberi szervezetben élő jótékony mikroorganizmusok miként segítenek a kórokozókkal szembeni védelemben, azaz az immunvédekezésben.

A bélflóra egyensúlya nem játék!

    A károsodott bélflóra kapcsolatba hozható az autoimmun betegségekkel, mint a cukorbetegség, reumás ízületi gyulladás, izomsorvadás, sclerosis multiplex, fibromyalgia és talán a rák néhány fajtája is.

    Sőt a túlsúlyos emberek bélflórája is teljesen eltér a sovány emberekéhez képest.

    Továbbá a testünkben található mikrobák befolyásolhatják a neurotranszmitterek (ingerületátvivő anyagok) termelését,  mely ismerettel közelebb juthatunk a skizofréniadepresszióbipoláris zavar és más neurokémiai egyensúlyzavarok gyógyításához.

    e_cell_energiaszint_novelo_spray

    A mikrobiom és Endokannabinoid rendszer kapcsolata

    A fenti kutatások mellett sajnos már kevésbé kapott figyelmet az egészség és mikrobiom kapcsolata az Endokannabinoid rendszer oldaláról.

    Holott az ECS-t a modern orvostudomány egyfajta jel átvivő hídként tartja számon, amely összeköti a baktériumokat az emberi testtel, az agyat is beleértve – így szimbiózist azaz egyensúlyt teremt.

    Igen ám, de ha a bél mikrobiomjában zavar támad, felborul vagy tartósan károsodik, az képes a fizikai és mentális egészségünkben is kárt okozni.

    Mit tehetünk, hogy megóvjuk a bélflóra egészségét?

    A kutatók rámutattak, hogy a rossz táplálkozással, az antibiotikumok gyakori alkalmazásával és az állandó stresszhelyzetekkel járó modern, nyugati életmód káros hatással van a bélflórára. Így először ezeket a tényezőket kell kiküszöbölni, majd a bélflórát újjáépíteni. Hiszen kiegyensúlyozatlan bélflóra mellett nem létezik valódi egészség.

    CBD olajjal az egészséges bélflóráért

    Nem egy, nem két fogyasztói visszajelzés igazolja, hogy a CBD segített rendezni az emésztőrendszeri gondokat. Élő példaként rögtön itt vagyok én, hiszen tinédzser korom óta előszeretettel láttak a gasztroenterológián. 

    Lassú anyagcsere és hormonális okokból való hízásra voltam hajlamos úgy kb. a húszas éveimtől. Ennek fényében nincs az a táplálkozási irányzat amit nem próbálta volna. 2016- ban viszont kaptam egy gyomor, vastag-és vékonybél gyulladást, amit 8 hónapos kezelés követett. Kijöttem belőle, de A-s vércsoportúként az alacsony gyomorsav szint ugye nem változott. Továbbra is oda kellett figyelnem arra, hogy rendeződjenek azok a bizonyos nagy dolgok. Nekem a CBD olaj ezen rengeteget segített. Nincs diszkomfort érzetem az étkezések után, és hormonálisan is rendbe jöttem. (erről külön fogok írni) Akinek emésztési gondjai vannak, a fahéjas CBD olajat javaslom.

    Puskás Gyöngyi

    Miben segíthet a CBD olaj?

    • A CBD olaj tisztítja és védi a bélfalat, és így biztosítja az egészséges bélműködést.
    • A CBD a bélflóra számára is előnyös, hiszen a bélben lévő kedvező és kedvezőtlen baktériumok közötti egyensúlyt fenntartja.
    • Növeli a káros baktériumokkal és gombákkal szembeni ellenállást.
    • Hozzájárul a szervezet jobb ellenállásához, a természetes bélmozgáshoz és több energiához.
    • Csökkenti az evés utáni diszkomfort érzetet.

    Mely gyomor és bélrendszeri rendellenességeknél hozhat javulást?

    Kérdés esetén vedd fel velem a kapcsolatot a fenti elérhetőségek egyikén, vagy a chat funkcióban. Igyekszem segíteni:-)
    Puskás Gyöngyi

    Puskás Gyöngyi

    MDC Promóter / Blogger

    Ezek érdekelhetnek még:
    Makulátlan CBD felszívódás? Itt a tuti tipp…
    Mivel folyamatos kutatások jelennek meg a kannabiszról és annak testünkre gyakorolt hatásáról, így...
    A Kender Világnapja és a rejtélyes 420-as számsor eredete
    Kender Világnapja = óriási HempWorx kedvezményekA Kender Világnapja alkalmából a HempWorx...
    Az Ozempic botrány után, nézzük tudunk-e fogyni CBD-vel?
    Aki nem hallotta volna az elmúlt hónapokban óriási port kavart a 2-es típúsú cukorbetegség...
    Újévi fogyókúra – avagy miért van halálra ítélve a ,,most lefogyok” című sztori? Dobpergééés
    Először is BUÉK! Miközben épp egy mogyoróvajas bödöm legaljára értem, azon töprengtem, hogy miért...
    Állati ez a CBD – avagy a kannabisz olaj kisállatoknak
    Másfél év távlatából azt tapasztalom, hogy a CBD olaj iránti érdeklődés döbbenetes módon...
    A változókor tüneteinek enyhítése CBD-vel?
    A Nők életében a változókor, csakúgy mint a pubertás vagy anyává válás időszaka - nem csekély...
    Testösszetétel rekonstrukció cirka 3 hónap alatt? Íme a BodyMelt kihívásom eredménye
    Lezárult a BodyMelt tesztelése, lássuk mit hozott a ,,konyhára"…2021. dec. 1-vel vágtam bele a...
    HEMPWORX SPA CSOMAG PROMÓCIÓ
    Újabb HempWorx Promóció- ezúttal főszerepben a hajkorona, arcbőr és lélek...Mit tartalmaz a SPA...
    AJÁNDÉK IMMUNERŐSÍTŐ SPRAY? IGEN
    AJÁNDÉK TŐLÜNK - NEKED Ha eddig halogattad az őszi immunerősítés beiktatását, akkor itt az ideje,...
    BODYMELT kihívás startra készen – a hitelességért Kiss Noémi csapata felel
    Aki figyelemmel kíséri  az írásaimat, láthatta, hogy készülök belevágni egy komplett életmódváltó...

    Rendelés leadásával kapcsolatos segítségért kattints RENDELÉS MENETE oldalra, ahol képekkel illusztrálva vezetlek végig a teljes folyamaton. Ha ennek ellenére elakadsz, vagy bármi egyéb kérdésed van, Okt 9-én ismét elérhető leszek.


    This will close in 30 seconds