Kender Világnapja = óriási HempWorx kedvezmények

A Kender Világnapja alkalmából a HempWorx évről-évre bizonyítja vásárlóinak, hogy miként kell igazán gálánsnak lenni.
A minap érkezett a hír: ismét készülhetünk valami nagy durranásra. Így, ha adhatok egy jó tanácsot:
Vésd be a naptárba a 4/20-at, és hagyd a rendelésed arra a napra! 
Most pedig nézzük:

Honnan ered a rejtélyes 420-as szám?

A Kender világnapjának dátumát érdekes összefüggések és fikciók övezik szerte a világhálón, így 100%-ban csak a JóIsten tudja, hogy mi az igazság belőle. Ami számomra még életszerűnek is tűnik az a következő történet:

1971-ben öt kaliforniai középiskolás diák találta ki a számsort, hogy a tanórák után 4:20 perckor találkozzanak egy tűzfalnál – ezért is adták maguknak a Waldos nevet.

A fiatalok valahonnan fülest kaptak, hogy az amerikai parti őrség egyik tagja a közelben marihuána palántákat ültetett, de egyéb okok miatt nem tudja gondozni a ,,csemetéket”. Ezen felbuzdulva rajzoltak egy térképet és minden délután 4:20 perckor összeverődött a brigád a Louis Pasteur szobornál, hogy a fű nyomára bukkanjanak.

„A suli folyosóján találkozva csak annyit mondtunk egymásnak ,420’, hogy senki ne felejtse el, hogy délután találkozunk” – magyarázta a Huffington Postnak nyilatkozva Steve Capper, a Waldos egyik tagja. „Eredetileg azt mondtuk 420-Louis, aztán a Louis-t elhagytuk.”

Bár mini dzsanga-ültetvényre sosem találtak rá, de a sztori éppen elég volt ahhoz, hogy a 420 kifejezés önálló életre keljen. Eleinte a gimisek használták a szemfüles tanárok és diáktársaik előtt, majd a marihuánát fogyasztók körében terjedt el, akár a futótűz.

Hogyan lett a 420-ból egy globálisan elismert számsor?

Az öt diák – Steve Capper, Dave Reddix, Jeffrey Noel és Larry gyakran lógott a Grateful Dead amerikai rockegyüttes tagjaival. Rákeresve a banda ekletikus stílusáról volt híres, akik ötvözék a rock a folk, a country, a jazz, a bluegrass, a blues és a rock and roll elemeit. Egyszóval nem százas a brigád, vagy csak szimplán sok volt a fű, ki tudja?

Capper szerint a banda koncertjein a 420-as kódot arra használták, ha jointot adtak körbe, és nem akartak minden tekintetet odavonzani a tiltott szerre.

Ma már szerte a világon, ahol a marihuána legális, amolyan nem hivatalos világnapként ünneplik április 20-át és valóságos fesztiválokat rendeznek, ahol szól a zene, száll a füst és a pillanatnyi boldogság garantált!

Visszakanyarodva a jelenbe, örüljünk annak, hogy ez az öt srác + a rockbanda megalapozta az utókornak a nem hivatalos Kender Világnapot. (persze, ha igaz a sztori)

20-án jövök a részletekkel, de a legjobb, ha beköveted a Facebook oldalt, ahol elsők között informálódhatsz minden jelentős eseményről.

 

Kérdés esetén vedd fel velem a kapcsolatot a fenti elérhetőségek egyikén, segítek.
Puskás Gyöngyi

Puskás Gyöngyi

MDC Promóter / Blogger

Megérkezett a Mangó-Barack és Csoki-eper 750mg-os CBD olajunk!

Elérhető egy darabos változatban, illetve a 3+1-es kedvezményes csomagban. Kattints és rendeld meg.


This will close in 30 seconds