Hacsak nem vagy remete, bizonyára nem ismeretlen fogalom számodra a CBD olaj.
Persze, ha még nem próbáltad le merem szögezni, hogy az első kérdés, ami szöget üt a fejedbe az nem más, mint, hogy:
,,Neked orvosolná-e a problémádat?”
Hidd el nem vagy ezzel egyedül. Naponta zúdítják rám ezt a kérdést, holott nem vagyok a mindenhatÓ- pusztán egy elkötelezett és fanatikus CBD fogyasztó, akinél bizonyított egy márka, így a segíteni akarás vezérel.
Nyilván azzal is tisztában vagyok, hogy akadnak, akik folyton savazzák ezt a csodás vegyületet, mondván egy rohadt nagy biznisz, és semmit nem ér- szívjál inkább el egy dzsointot.
Ezzel ellentétben én látom az ügyfeleim körében, hogy van akinek a szorongásban, fájdalom csillapításban, sőt daganatos elváltozásnál is pozitívumként szolgált.
Pl.: az egyik ügyfelem nagymamájának 3 hónapot jósoltak, és már 9. hónapja szedi az 1500-as HempWorx olajat úgy, hogy erős, van étvágya és fájdalom nélkül él.
Most akkor mi van?
Értem én, hogy egy profit orientált Világot élünk, ahol a szart is el lehet adni szépen tálalva- de ettől függetlenül az örök szkeptikusok ne vegyék már egy kalap alá a mindent is.
Hiszen irdatlan mennyiségű anekdotikus bizonyíték igazolja a CBD egészségre gyakorolt jótékony hatását. A tudományos bizonyítékokról nem is beszélve…

Ezzel párhuzamban nyilván rengeteg fals információ kering a neten, amit a gátlástalan értékesítők táplálnak az emberekbe, mondván a CBD mindenki számára gyógymód és azonnal hat.
Nos, erre én csak azt tudom mondani, hogy etikátlan emberek eddig is voltak, meg ezután is lesznek- és az állítás persze TÉVES!
A CBD fogyasztóimat nézve 3 féle meglátásom van:

1., Van aki hosszú évek/évtizedek óta szenved egy bizonyos krónikus betegségben, és a CBD megváltást hoz az életébe- így ő csodaszerként tartja számon, és viszi hírül.
2., Akadnak akik örülnek, hogy találtak egy alternatív gyógymódot, amivel csökkenteni tudták a feszültséget, stresszt, álmatlanság elleni pirulákat.
3., Aki kipróbálta és a lenti felsorolások egyikén elcsúszott a dolog- és nem rendel többet.
Nézzünk 8 szempontot, hogy min csúszik el a CBD olaj hatása, és maga a fogyasztói lelkesedés:
- Belenyúltál a választásba, és silány minőséget választottál
Erről a témáról már komolyan rongyosra beszéltem a szám, de még mindig a TOP1-es baki a vásárlói berkekben.
Lényeges megérteni, hogy CBD és CBD között gigantikus különbségek vannak, aminél nem feltétlen az ár fog dominálni.
A termesztéstől, az éghajlattól a kivonatolási eljáráson át a hozzáadott felesleges vivőanyagig mind-mind meghatározzák a kapott végterméket. Azt, amit naponta be fogsz vinni a szervezetedbe, és amihez oly nagy reményeket fűzöl. Egy gyenge minőségtől ne várjunk csodát, de a lap alján találsz egy mentőövet segítségül.

2., Rossz mennyiségben alkalmazod
Ha próbáltál már CBD olajat és nem használt, akkor lehet, hogy túl keveset, vagy épp túl sokat szedtél belőle.
Ok, de mennyi az optimális CBD adag?
Ez az a kérdés amire nincs egyértelmű válasz, így a megfelelő dózis megtalálása 100%-ban egyéni folyamat. Gondolj erre úgy, akár egy próba – amiben természetesen segítek és fogom a kezed, de a szervezetedre van bízva a dolog. Számos tényező befolyásolja a CBD optimális adagját, mint pl.: az étrend, anyagcsere, életkor, alvási ciklus, stressz szint és a genetika egyaránt.
Néhány ember jóval érzékenyebb egyes kiegészítőkre, mint mások. De persze az egyéni céloktól is függ, hiszen egy krónikus fájdalomra vagy súlyosabb betegségnél evidenciális a magasabb cseppszám, mint egy fejfájás vagy épp prevenciónál. Ha most vezeted be az életedbe a CBD olajat, ezt olvasd el előtte.
3., Beviteli mód helytelen használat
Személy szerint csepp párti vagyok, de akad olyan eset, amikor a CBD tinktúra helyett a lágygél kapszulát vagy gumicukrot javaslom.
A tinktúrák a CBD legnépszerűbb módja, de nagyon nem mindegy ki hogyan szedi.
A nyelv alá helyezve a kapillárisokon keresztül azonnal bejut a véráramba- kimaxolva a hasznosulást, mivel a CBD nem metabolizálódik a májon keresztül.
Ez azt jelenti, hogy alacsonyabb adagnál is eredményesebb, mint egy kapszula, vagy ételbe/italba kevert tinktúra – aminél szintén át kell haladni az emésztőrendszeren.
4., Zsírok hiánya
AZ adagolás útmutatóban leírtak szerint, de szóban is mindig kitérek arra, hogy a CBD olaj zsírokkal együtt történő bevétele csaknem 5x jobb biohasznosulást eredményez, mint pl. az éhgyomorra való alkalmazás.
Így leszel szíves hallgatni rám.😊
5., Türelmetlen vagy és ne adsz kellő időt
Vannak kirívó esetek, amikor brutál gyorsan képes hatni a CBD (mint pl.: szorongás, feszültség, gyulladások és olykor a fájdalom csökkentés is) de alapjába véve a CBD terápia egy hússzú távú folyamat. Gondolj bele, hogy a 10éve fennálló nyavalyádat akarod-e ,,orvosolni” pár hét alatt?
A gyógyszereknél se biztos, hogy elsőre eltalálja a doki a megfelelő fajtát és mennyiséget, aztán megy a kísérletezgetés.
Akkor a CBD-től se várjuk el a ,,rögtön azonnal” hatást.
Ha van valamilyen hiányosság az endokannabinoid rendszeredben elég sanszos, hogy időbe telik a fejlődés, ergo eltarthat egy ideig amíg a tested meggyógyul és újra egyensúlyba kerül.

6., Az a fránya genetika
Mindannyian más-más genetikával vagyunk megáldva. Akad, akihez igen kegyes volt a Jó Isten, és van, akinél kevésbé.
Szeretnénk hallani vagy sem, a genetika igenis szerepet játszik abban, ahogyan reagálunk a CBD-re. A csúf igazság az, hogy a CBD nem lehet 100% -ban hatékony mindenki számára – hiszen semmi sem az.
Például, ha becsülettel megcsinálsz egy 3-6 hónapos kúrát, de semmi változást nem érzel, akkor lehet, hogy a CBD nem Neked való – és erről nem tehetsz.
Genetikánk meghatározza az alkoholra és kábítószerekre, gyógyszerekre, egészségügyi kezelésekre és kiegészítőkre való érzékenységünket, melyek személyenként nagymértékben eltérőek lehetnek.
A CBD sem kivétel. Néhány ember azonnal érzi az eredményeket már alacsony dózisnál, másoknak azonban nagyobb dózisokra van szükségük ahhoz, hogy bármilyen előnyt is élvezzenek- ha egyáltalán fognak érezni…
Sajnos, nincs ellenőrzésünk a genetikánk felett – hozott anyagból dolgozunk!
Egyetlen megnyugatató hír, hogy a HempWorx-nél legalább van egy 60 napos ,,üres üveg” Pénzvisszafizetési Garancia. Azaz, ha nem érzed hasznát, visszaküldheted az üres üveget, és visszakapod a vételárat.
7., Életmód és szokásaid
A genetikával ellentétben a napi szokásainkat már mi irányítjuk. Rengetegen szenvednek krónikus betegségekben, mint pl.: cukorbetegség mégsem hajlandóak kitörni a rossz szokások és egészségtelen ételek rabságából.

,,Rossz alapra” helyezni a CBD olaj áldásos hatását pedig olyan, mint a motorhibás autóba a jobbik üzemanyagot tankolni” – lehet, de minek is?
8., Elvárásaid VS valóság
Szándékosan hagytam utoljára, és ez lehet fájni fog- de legalább őszinte leszek.
A CBD nem lesz gyógyír minden betegségedre, amit hosszú évek vagy évtizedek alatt sikerült összecsiholnod.
És igen, én azt vallom, hogy minden betegség lelki eredetű- és mi magunk teremtjük a testünkben. Amikor fájdalom, szorongás vagy álmatlanság tünetei jelentkeznek, az intő jel, hogy valami kibillent odabent – változtass rajta!
A testünk folyamatosan kommunikál velünk, de többnyire a munka és a mindennapi rohanás közepette meg se ,,halljuk” ezeket a jeleket.
A CBD fogyasztásának célja a homeosztázis, ami egyensúlyba hozza a belső rendszereket oly módon, hogy testünk meggyógyuljon és optimálisan működjön. Avagy lehetővé teszi testünk öngyógyító mechanizmusának megfelelő működését, valamint átmeneti enyhülést biztosít számunkra a betegségeink által okozott tünetektől.
Ha próbáltál már CBD-t, és csalódott voltál, talán az itt leírtak egyikén úszott el a várt siker. Ha még nem próbáltad soha, kattints a képre, és rávilágítok mely szempontok alapján dönts megfelelően.

Puskás Gyöngyi
MDC Promóter / Blogger
Nagyon hasznos írás. Köszönöm, eddig erről soha sehol nem olvastam.
Fél éve én is egy másik kannabisz olajat fogyasztottam, de semmi hatását nem vettem észre.
Idegrendszeri problémákra kezdtem el , majd a HempWorx-ot ajánlották amit innen rendeltem meg.
A segítőkészséget és gondos átbeszélést külön köszönöm.
Már két barátomat is ide küldtem, akik szintén fogyasztók.
Nekünk bevált, azóta is szedem és rengeteget segít a stresszel teli életemen.
Bandi;-)
Köszönöm a visszajelzést itt is:-)
Ez a dolgom, hogy segítsek.
Köszönöm ezt a cikket. Választ kaptam a kérdésemre, hogy miért nem érzek semmilyen változást. Nem ez a márka, de nem is így szedem, hanem a reggeli és esti gyógyszer mellett, sajnos senki nem monda, hogy szünet kell köztük. Esetleg felhívhatom a hétvégén?
Kedves Marika,
Tudom sovány vigasz, de nem csak Ön van ezzel így, hogy nem kapott kellő információt az alkalmazásról. Persze várom, nyugodtan hívjon a délután folyamán:-)