Próbára tettem a HempWorx hajápoló termékcsalád 2 tagját, és újra gumizom a fél centis hajamat

Tavaly év elején egy agyament ötletből fakadóan úgy határoztam, hogy megválok a hajkoronámtól és rövid leszek. Utoljára ilyen kb 7 éves koromban volt, és akkor is gyűlöltem a bili hajam, de hát egy egy fodrász családban próbálj meg érvényesülni:-)

Főleg akkoriban, amikor a dauer még apukám fodrászüzletében hatalmas sláger volt.

Szóval úgy döntöttem, hogy Pink-re nyiratom a göndör hajam – mondván a rövid haj nem göndörödik.

Legnagyobb bánatomra ez a teóriám viszonylag hamar megbukott és rájöttem, hogy aki göndör ne akarjon rövid lenni, hacsak nem Jackson frizkóra vágyik. Szóval egy-két csapadékos idő után azt mondtam ebből elég!

Kérem vissza a hosszú hajam!

hempworx_hajapolo_teszt

Aki volt már hasonló helyzetben tudhatja, hogy egy rövid hajat megnöveszteni maga a kínszenvedés.

Nem vágathatsz fazont, mert akkor soha nem nő meg, és nem túlzás, de egy vájling hajformázóval se áll be úgy ahogy akarod. Hajhosszabbítás? Na azt soha többé! Évekig volt benne részem, és többek között annak is köszönhettem a hajam szar állagát.

Így maradt a sapka, a baseball sapka és beszereztem a HempWorx hajápoló közül a kendermagolajos sampon és kondícionálót. Annyian dícsérték, hogy gondoltam miért ne? Teszteljük…

 

kender

Kendermagolaj

A kendermagolaj opcionális arányban tartalmazza az esszenciális omega-3, illetve omega-6 zsírsavakat, melyek hozzájárulnak az egészséges haj és bőr fenntartásához. Ráadásként kb. 2-6% gamma-linolénsavat (GLA) is tartalmaz, amely szintén gyulladáscsökkentő. Nem csoda, hogy a szépségipar előszeretettel alkalmazza testápolók, szappanok és hajápoló készítményekben.

Szalonminőségű Hempworx hajápolók *****

hempworx_hajapolo

Amikor kibontottam a csomagból, először a méretétől dobtam magam hanyatt, ugyanis 500ml-es mindkettő. Aztán az első hajmosásnál szembesültem azzal hogy ebből biza kevés kell, mert a Sodium Lauril Sulfat nélkül is habzik ezerrel. Mondjuk az első hajmosásnál nem, de amúgy is kétszer mosunk hajat…

Most ott tartok, hogy használom épp 4 hónapja, de még a felénél se vagyok…

Szulfátok

Ahogy találkozhatsz velük: Sodium-Lauryl Sulfát, Natrium-Lauryl Sulfat, Ammónium Lauryl Szulfát, SLS

Habzóképességüknél fogva ezek főként a samponok és tusfürdők első számú összetevői között vannak jelen.

Mit válthat ki? Irritációt a bőrön és fejbőrön, száraz, hámló bőrt, allergiát.

Mik az eddigi tapasztalatok?

  • A hajam szerkezete teljesen megváltozott, pedig azóta se lett levágva.
  • A hajvégek nem állnak szerteszét.
  • A 2-3 naponkénti hajmosás ellenére se roncsolt.
  • Nem gubancolódik, holott göndör.
  • Gyorsabban nő, aminek egyetlen hátránya, hogy havonta festetem.
  • És irtózatos mennyiségű babahajam lett, ergo sűrűbbnek látszik.
A Hajkondicionálót viszont rajta kell hagyni a hajon, legalább 5 percig, mert ha kapkodva gyorsan lemosom nem lesz ugyanolyan selymes az összhatás.

HempWorx hajápoló paraméterek

  • Hidegen sajtolt kendermagolajjal dúsítva
  • Nem tartalmaz CBD-t vagy THC-t
  • Nátrium-klorid és parabén mentes
  • Színbiztos és minden hajtípusra alkalmas
  • 60 napos pénzvisszafizetési garancia
Kérdés esetén vedd fel velem a kapcsolatot a fenti elérhetőségek egyikén, vagy a chat funkcióban, segítek.
Puskás Gyöngyi

Puskás Gyöngyi

MDC Promóter / Blogger